Beszámoló: ActivArte újratöltve

Az Erősödő Civil Közösségek program által támogatott “ActivArte újratöltve -művészetekkel a helyi közösségek aktivizálásáért” c. projektünk keretében január 31-február 2. között Pécsen újabb háromnapos Közösségi művészeti alapképzést tartottunk. Hihetetlenül színes csapat jött össze, a maga területén egytől-egyig elhivatott, lelkes szakemberekből. Intenzív tanulási folyamatban volt részünk határátlépésekkel, oldásokkal, a szabadsággal való ismerkedéssel, kreatív együttműködésekkel, előrevivő szakmai beszélgetésekkel. A képzés végén pedig 18 helyi akció ötletének és vázlatos tervének megszületésével. A résztvevők projektünk következő lépéseként március és október közt saját helyi közösségeikkel, csoportjaikkal valósítanak majd meg hosszabb-rövidebb akciókat, melyekben egyesületünk mentori segítséget nyújt majd.
Hálásak vagyunk azért, hogy ilyen jól sikerülhetett ez a három nap.