Mother Nature Projekt – a zárás után

A Mother Nature projekt hét európai szervezet között létrejött együttműködés, melyben minden szervezet a saját specifikus tudását és szakmai tapasztalatát adja a közös módszertanunkhoz: természetalapú módszereket, pszichológiai tanácsadást, a közösségi munka és a permakultúra módszereit, valamint művészeti tanulási módszereket. Az első projekt időszak 2017 novemberétől 2020 februárjáig tartott, melynek keretében két nemzetközi kurzust vezettünk le anyáknak és segítő szakembereknek, kidolgoztuk és megjelentettük az AnyaTermészet kártyacsomagot és kézikönyvet, valamint kidolgoztuk és közel 100 nő részvételével teszteltük az “Anya Útja” önismereti kurzust. A projekt mentén organikusan alakult ki egy nemzetközi méretű hálózat, melyben anyák és anyákat támogató segítők tudják egymással megosztani tapasztalataikat.

A projekt megvalósulásához köszönet az Európai Bizottság Erasmus+ programjának.

A projekt lezárásával, a pályázati forrás felhasználásával felmerült a kérdés, hogyan tovább? Annyira sok anya, nő csatlakozott munkánkhoz és akkora igényt mutatott minden ország a kurzusokra, támogató női közösségekre, módszertani segítségünkre, hogy elhatároztuk folytatjuk tovább.
2020 februárjában alakult meg a MotherNature Nemzetközi Társadalmi Vállalkozás, amelybe várunk szeretettel tagokat, érdeklődőket, partnereket, új országokat!
Ha érdekel az együttműködés, írj a mothernaturehungary@gmail.com-ra!

A projekt során létrejött szellemi termékek:

MOTHER NATURE KÉZIKÖNYV

A kurzusok szakmai hátterének érthető, élvezetes leírása a MotherNature kézikönyv, amely hétköznapi segítséget is kínál számodra.

Tudj meg róla többet a Mother Nature Projekt weboldalán!

MOTHER NATURE KÁRTYACSOMAG

A kártyacsomagon László Eszter varázslatos festményeivel jelenik meg az AnyaTermészet 42 útmutatása. A kártyacsomagot egy-egy sorsfordító pillanatban is használhatod, de akár napi útmutatást is húzhatsz.

Tudj meg róla többet a Mother Nature Projekt weboldalán!


A projektünk első három évéből született az Anya Útja kurzus tematikája, amely átvezet az anyává válás lelki útvesztőin miközben tudást, közösséget és önbizalmat számodra az anyává válás útján.

Nézz bele egy Anya Útja Kurzusba, iratkozz fel a következőre, kérdezz, olvass! Ha kérdésed van, keress minket a mothernaturehungary@gmail.com-on.